A vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszakot hívják farsangnak, amelynek három utolsó napja “a farsang farka” a fékevesztett öröm és mulatozás ideje volt. Ez vidám, tavaszelőző ünnepség, mely a nagyböjttel ér véget.
A tél és a tavasz szimbolikus küzdelme, amely már az óév temetésével kezdődik, a farsangban ér a tetőpontjára. A telet jelképező bábot valami módon elpusztítják: vagy a vízbe “fojtják” vagy elégetik. Ez a télkihordás, téltemetés.

Ha farsang - akkor móka, kacagás, no meg persze bőséges evés, ivás. A farsang szó hallatán szinte mindenkiben az álarcosbálok, táncos mulatságok hangulata, a jelmezes felvonulások színes kavalkádja elevenedik meg. Már a XV. század óta szólnak feljegyzések álarcviselésről, állatalakoskodásokról. A királyi udvartól a kis falvakig mindenütt farsangoltak hazánkban.

Mit is ünneplünk, vagy netán valamitől búcsúzunk?
A farsang évszázadok óta tartó, évenként ismétlődő ünnepsorozat, mely a vízkereszt napjától a húsvétot megelőző negyvennapos nagyböjt kezdetéig tart. Vidámsággal kezdődik és böjttel ér véget.

A farsangi népszokások is a tavasz közeledtét jelzik. Ilyenek a kormozás, busójárás, téltemetés - melyek a tél mint gonosz elűzését jelképezték. Ekkor a falusi emberek felöltöztettek egy, a telet jelképező szalmabábut és nagy dirrel-durral sok tréfával, mókával fűszerezve elégették.

Voltak olyan települések, ahol a tél és a tavasz küzdelmét jelmezekbe bújt szereplők játszották el. Természetesen a viadalban a tavasz került ki győztesen, a tél pedig szégyenében elbujdosott.
A legtöbb népszokást a farsangi időszak végén, a farsang "farkán" tartották - azaz - farsangvasárnap, farsanghétfőn és húshagyókedden.
Ilyenkor maskarába bújt emberek jártak házról házra, adományokat gyűjtöttek, köszöntőket mondtak, mellyel az esztendő bőséges termését az emberek jövőbeli sikereit hivatottak megjósolni. A lakodalmak időszaka is a farsang idejére esett.

Szokás volt például azokat a lányokat, akik a farsang végén pártában maradtak, kicsúfolni.
Ismertek a farsangi napok jellegzetes táji megnevezései is, úgymint a farsangvasárnapot megelőző kövér- vagy zabálócsütörtök, mely elnevezés onnan származik, hogy ilyenkor kezdték meg a farsangi ételek készítését.

A farsang utolsó napját jelölő húshagyókedd elnevezés is a hús elhagyását, a böjt kezdetét jelzi. Amikor elérkezett húshagyó éjféle, megkondult a harang, jelezve, hogy vége a farsangnak. Abbahagyták a mulatozást. A bíró letette a vonót vagy dudát, mert "begyött a böjt." Másnap a hamvazó- vagy böjtfogadószerda, már a hosszú böjt megkezdésének első napja.

Ismert volt még a szerdát követő csonkacsütörtök elnevezés is, mely onnan ered, hogy ezen a napon még el lehetett fogyasztani a maradékot. A Szlavóniai Kórógyon ez a mondás járta: "Inkább a has fakaggyon, mintsem az étel megmaraggyon". A hívő katolikusok ettől a naptól kezdve húsvét vasárnapjáig nem ettek húst és zsíros ételeket. Ebben a negyven napban az egyház azért tiltotta a vigadalmat, még a lakodalmat is, hogy az emberek teljesen megtisztult testtel és lélekkel várják a közelgő keresztény ünnepet.

A Farsang története

A farsangi jókedv, mulatság eredetileg pogány ünnep. A farsang lényege a tél temetése és a tavasz eljövetelének ünneplése. Az álarcok, mint maszkok és a felvonulás sok helyen a gonosz, rontó szellemek elriasztására, megtévesztésére szolgált, és a termékenységet is biztosította.

Téli ünnepeinkben egyszerre van jelen a meghaló és újra feltámadó természet, a káosz és a rend párharca, a felnőtté válás, a szerelem, a termékenység és a házasság motívuma, valamint a szerencse és a szerencsétlenség, tehát a kiszámíthatatlan sors, amely ellen hiába lázadunk.
Egykoron ezek a pogány ünnepek és szertartások véresek voltak, szinte minden esetben emberáldozattal végződtek. A saturnaliák tragikus hősét például sorshúzással – rendszerint kockadobással – választották ki.
Életének utolsó heteit abban a tudatban töltötte, hogy a végzetes óra eljöveteléig ő az ünnepség királya, akinek mindenki engedelmességgel tartozik és mindent megkap, amit csak megkíván, de a saturnalia végeztével önkezével kell véget vetnie életének. Halálával azonban lezárul a zűrzavar ideje és megszületik az új rend.

A farsang hazája Olaszország, és valójában a déli országokban igazán elterjedt ez az ünnep. A keresztény egyház évszázadokig üldözte a farsang pogány szokásait, majd miután mégis fennmaradt, elismervén azt, keresztény rítusokká alakította. A katolikus egyház ebben az időszakban a kánai menyegzőről emlékezik meg. Ezzel is magyarázható, hogy a lakodalmak többségét farsang idején tartották. Majd az egyház végül átengedte ezt az időszakot a vidámságnak, az életörömnek, szórakozásnak.

A farsanghoz fűződő rítusokat számtalan nép népszokásai őrzik. Egyes helyeken napjainkig fennmaradtak a maskarás felvonulások. Ilyen hely Mohács is, ahol minden évben megrendezik a busójárást, ami napjainkra turista látványosság lett.

Manapság Európában talán a leghíresebb a velencei karnevál, mely külföldről is nagyon sok látogatót vonz. Brazíliában Rio de Janeiro a karnevál idejére a világ fővárosává válik.

A farsang elengedhetetlen velejárója a farsangi fánk.
A fánk európai elterjedésének történetéről egy híres legenda él a köztudatban. Marie Antoinette királyné egy farsangi álarcosbálról megszökött, és álöltözetében elvegyült a tömegben. A sétálás közben megéhezett a királyné, így egy mézeskalácsos mestertől vásárolt egy fánkot. A fánk rendkívül megízlett neki, ettől kezdve a királyi lakomák kedvelt finomságává vált.

Forrás: felvidek.ma